Katolikus Hittan Tankönyv
Pannónia T5 Adatok
December 24, 2021
- Budapest, Pannónia TE (történet, adatok) • csapatok • Magyarfutball.hu
- Pannónia T5 alapjárat - video dailymotion
- Youtube
A Csepel Motorkerékpárgyár 1953-ban mutatta be első Pannonia nevű motorkerékpárját. Ez a márka kevesebb, mint negyed évszázadot élt meg. Máig tartó népszerűsége annak a ténynek köszönhető, hogy az autóhiányos időkben sokak számára ez volt az egyetlen elérhető motoros közlekedési eszköz. Az 1953-ban kifejlesztett Pannonia révén megteremtődött a lehetőség a nemzetközi mércével is elfogadható gyártásmennyiséghez. Az ötvenes évek elejére ugyanis már tekintélyes hátrányba kerültünk az akkoriban testvérinek mondott kelet-európai motorgyártó országokhoz képest. 1955-ben Csehszlovákia közel 100, 000 motorkerékpárt gyártott, az NDK-ban 70, 000, Lengyelországban 30, 000 készült. A Szovjetúnió akkor éppen negyedmilliós termelése persze minden tekintetben egy másik világ volt, de akkor is szerénynek kell neveznünk a hazai gyártás 16500 darabos teljesítményét. A legelső Pannonia, a TL 1954. végére lett sorozatérett. A típusnév megfejtése: teleszkópvilla elöl, lengővilla hátul. Az első teleszkópvilla még olajcsillapítás nélkül készült.
Budapest, Pannónia TE (történet, adatok) • csapatok • Magyarfutball.hu
Szomorú év volt 1975 a magyar járműipar történetében: leállt a Pannóniák gyártása, és a csepeli gépek csak a rendszerváltás után kezdték reneszánszukat élni - veteránként. Ma a gyűjtők kincsei közt is kiemelt helyet foglal el a leglátványosabb és legdrágább magyar fogat, a burkolt Pannónia TLB, egy hozzá illő fényezésű Duna oldalkocsival. Az első Pannónia, a TL (Teleszkóp, Lengővilla) a 250-es Csepelből született még 1954-ben, ennek első fejlesztési lépcsője, a TLT pedig 1957-ben érkezett. Fő újdonsága a 10-ről 12 lóerőre növelt teljesítmény és tokozott lánchajtás volt, utóbbiból származik a típusnév utolsó T-je. Aztán jött az 1959-es TLF (az F a Fejlesztett rövidítése) 14 lóval és szivar alakú, krómozott kipufogódobokkal; ennek oldalági rokonaként jelent meg, az első igazi nagysorozatú Pannónia, a T1-es 1961-ben. Váci csónak keréken: az 1956-ban megjelent torziós rugózású OK-2 oldalkocsi 1, 2 mm-es alulemezből készült, így csak 62 kilót nyom, utódja az OK-3-as három laprugón ring Forrás: Retro Mobil Burkolt célzás külföldre: ezt vegyétek MZ helyett A TLB (Teleszkóp, Lengővilla, Burkolt) valójában ennek (és a TLF-nek) a "felöltöztetett" rokona.
Végsebesség: 115 km/óra. Vegyes fogyasztás: 3, 8 l/100 km. Üzemanyag-tartály: 16, 5 l. Erőátvitel: olajfürdős többlamellás tengelykapcsoló, láncos primer hajtás, lábkapcsolású, négyfokozatú sebességváltó, lánchajtás. Hosszúság x szélesség x magasság: 2100 x 680 x 980 mm. Tengelytáv: 1380 mm. Saját tömeg: 143 kg. Váz: acél, dupla bölcsőváz, elöl lengéscsillapítás nélküli teleszkópvilla, hátul két lengéscsillapítós, állítható előfeszítésű rugóstagra támaszkodó lengővilla, elöl-hátul egykulcsos dobfékek (160 mm), 19 colos kerekek
Pannónia T5 alapjárat - video dailymotion
- Típusismertető : Pannonia Project - Digital Art
- Dr szandányi réka bőrgyógyász
- Pannónia t5 adatok 50
- Halogén izzó 70w
- Kaució nélküli
- Pannónia T5H teszt
- Telenor sim aktiválás telefonon
- Keresztény dalszövegek
Youtube
Pannónia T5 alapjárat - video dailymotion
Típusok [ Frissítve 2011. 08. 24. ] Pannónia motorkerékpár típusok 1954-tõl 1975-ig Pannónia TL (1954-1955) Hengerek száma: 1 Henger ürtartalom: 247 ccm Teljesítmény: 10 LE besség: 100 km/h Fogyasztás: 3. 6 l/100km Pannónia TLT (1957-1958) Teljesítmény: 12 LE besség: 110 km/h Fogyasztás: 3. 8 l/100km Pannónia TLF/59 (1958-1959) Teljesítmény: 11 LE Pannónia TLF (1959-1961) Teljesítmény: 14 LE Pannónia T1/T2 (1961-1964) Fogyasztás: 4 l/100km Pannónia TLB/T3/T4 (1960-1962) Pannónia T5 (1964-1975) Teljesítmény: 15-16 LE besség: 110-115 km/h Fogyasztás: 4-4. 2 l/100km Pannónia T5 H (1967-1975) besség: 115 km/h Pannónia T6 (1964-1967) Teljesítmény: 16 LE Fogyasztás: 4. 2 l/100km Pannónia T7 (1964-1967) Teljesítmény: 17 LE besség: 118 km/h Fogyasztás: 4. 5 l/100km Pannónia T8 (1964-196? ) Teljesítmény: 18 LE besség:? km/h Fogyasztás:? l/100km Pannónia T9 (196? -196? ) besség: 120 km/h Pannónia P10 (1966-1973) Pannónia P10 H (1967-1973) Pannónia P8 (196? -197? ) Teljesítmény: 20 LE Pannónia P9 (196?
Végül 1960. nyarán vették gyártásba. Kétféle kivitel készült, az NDK-ba kizárólag dinamós, akkumulátorgyújtásos, belföldre szinte kizárólag mágnesgyújtásos. Az elsõ széria még peremezés nélküli sárvédõvel, nem állítható rugóstaggal jelent meg, a dúsítókar pedig a jobb oldali kormánymarkolat mellett, felül volt. Késõbb a sárvédõ formája változott, bevezették a terheléshez állítható rugóstagot, és 1961 derekán a dúsítókar a bal oldali markolat mellé, alá került. 1962. július 5-én elkészült a 250, 000. Csepeli motorkerékpár. Ekkor már süllyesztőbe kerültek az olyan típusnevek, mint a TLF vagy a TLB. A TLF utóda a korábban emlegetett T1, míg a TLB-é a T3, illetve a T4 lett. Eközben a szerkesztő-részleg munkatársai különböző előremutató prototípusokkal próbálták meg az egyre idősebb 250-es konstrukciót valahogy életben tartani. 1964-től a T1 helyére a T5 lépett, mint alaptípus. E motor leglényegesebb újdonsága az erősebb, 16 lóerős erőforrás. Tíz éven át ez a motor biztosította a Motorkerékpárgyár túlélését – ugyanis ezt volt hajlandó nagyobb tételben átvenni a szovjet fél.